Cholnoky Mozgásművészeti StúdióTánc és közösség

A gyermeki alkotás olyan jellegzetességekkel és önkifejező sajátosságokkal bír, melyek már önmagukban művészi értéknek tekintendők.

Modern tánckoreográfiáink mindig alkalmazkodnak a csoport tudásszintjéhez és az életkori sajátosságokhoz.

A színpadi táncos mozgáshoz felhasználjuk a vizualitást, és arra is törekszünk, hogy a táncprodukció ne csak önmagáért való technikai mutatvány legyen, hanem mondanivalóval, történettel rendelkezzen. Nem egyszer dolgozunk föl irodalmi olvasmányokat, meséket, amelyeket a gyerekek is jól ismernek. Ezek a tánckoreográfiák a gyermek egészéhez, érzelmi világához, értelméhez, és akarat világához szólnak, melynek során a tevékenység a színpadi táncprodukciókban mutatkozik meg.

Amit kínálunkminden ami tánc

  • színvonalas, kompetens oktatás,
  • versenyképes tandíj,
  • évadonkénti kettő színpadi bemutató,
  • hazai és nemzetközi versenyek,
  • ingyen fellépő ruhák,
  • ingyen továbbképzés,
  • ingyenes, alapítványunk által átvállalt nevezési díjak,
  • változatos nyári táborok,
  • nemzetközi kapcsolatok,
  • fesztiválokon való részvétel,
  • egy időben járó testvérek harmadik tagjának tandíja ingyenes.

Moderntánc előkészítő csoportjainkba várjuk az előképzettség nélküli, a kezdő, és haladó tagjainkat. Az óvodás korúaknak heti 1×60 perces, míg az iskolás korosztályoknak heti1x90 perces foglalkozások kerülnek megtartásra.

Versenyző tánccsapatainkba jelentkezés alapján kerülhet be az, aki az adott tanévet megelőzően júniusban, és augusztusban részt vett a felkészítő táborokban (kivéve Felnőtt tánccsoport). Foglalkozások heti 1×90 percben gyermek, junior felnőtt, senior korosztálynak.

Tánctréning foglalkozásokra bárki jelentkezhet. Versenyzőknek ajánlott. Heti 1×90 perces foglalkozás.

Balett óránkra bárki jelentkezhet. Heti 1×60 perces foglalkozás.

Magán (duo, kiscsoportos) táncfoglalkozás, koreográfiák jelentkezés alapján versenyzők számára havi 1×60 percben.

Felnőtt táncórákra bárki jelentkezhet. Foglalkozások heti 1×60 percben.

Óvodás tánccsoportok  – Az óvodás korúaknak heti 1×60 perces foglalkozások kerülnek megtartásra.

Callan torna – alakformálás magas szinten bárki számára. Heti 1×90 percben Veszprémben és Várpalotán.

CMMSEredmények, táncsikerek1995 óta

  • 1995. Ljubljana EB. – VII. Hely
  • 1996. Hradec Kralove EB. – V. Hely
  • 1996-ban és 1997-ben – A csapat az ÉV Együttese címet érdemelte ki
  • 1996. Elismerés – A Magyar Divat-és Sporttánc Szövetség Nívódíját kapta a csapat
  • 1997. Portorozs EB. – XII. Hely
  • 1997. A csapat elismerése – A Táncpedagógusok Országos Szövetsége Bronz Fokozatú Nívódíjában részesült
  • 1998. Díj – A Kiváló Együttes Bronz Fokozatát kapta csapatunk
  • 1999. I. Nemzetközi Veszprémi Játékok – I. és III. Hely
  • 2000. Belgium EB. – I. Hely
  • 2001. Hollandia EB. – I. és II. Hely
  • 2002. Németország EB. – “A” kategória I. Hely
  • 2002. Ausztria Európa Open I. Hely
  • 2003. Ausztria EB. – II. Hely
  • 2004. Ausztria Európa Open – I. Hely
  • 2004. Magyarország VB. – I. és II. Hely
  • 2005. Veszprémi Díj – Pro Civitate-díj Alapítványunknak
  • 2005. Németország EB. – I. és II. Hely
  • 2006. Németország EB. – I., II. és III. Hely
  • 2007. Németország Frankfurt, Ifjúsági EB. – III. Hely
  • 2007. Németország Köln, Gyermek EB. – I. Hely
  • 2008. HOLLANDIA EB. – IV. Hely
  • 2009. Belgium EB – IV.hely: Fekete Kata-Sári Kinga
  • 2009. Merseburg EB – II.hely: Sinka Lídia
  • 2010. Veszprém EB – II.hely: Fekete kata-Sári Kinga / III.hely: Fly
  • 2011. Németország – Aldenhoven EB “A” kategória I., II. és III. hely
  • 2012. Szerbia EB – II. és III.hely
  • 2013. Hollandia – Kerkrade – EB – “A” kategória I. és II. hely
  • 2014. Németország EB – “A” kategória – I., II. és IV. hely
  • 2015. Németország EB – “A” Kategória: I. II. III. és V. hely
  • 2016. Németország EB – “A” kategória: 5db I. és 4 db II.hely
  • 2017. Németország EB – “A” kategória: 5db I., 2db II. és 2 db III.hely
  • 2018. Németország EB – Aldenhoven “ A” kategória 4 db I. ÉS 4 db 2. hely

Sajtómegjelenések

Cholnoky Jazzbalettért Alapítvány

A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdiót a Pro Civitate díjas Cholnoky Jazzbalettért Alapítvány támogatja, melynek célja a tánckúltúra fejlesztése, a Stúdió működésének anyagi feltételeinek előmozdítása.

Támogassa Alapítványunkat!
Alapítványunk közhasznú.
Számlaszáma: 73900092-10000025
Adószáma: 1 8919178-1-19

A készpénzbetét kezelésére a B3 Takarékszövetkezet veszprémi kirendeltsége jogosult.

Támogatóink




CMMS – 20 éves kiadvány

Previous Next
Close
Test Caption
Test Description goes like this